2025.03.03.

Verjük el alaposan a rakoncátlan gyereket, vagy jobb, ha még a hangunkat sem emeljük fel? Szabad-e, kell-e szankcionálni a csínyt?

Régen a gyerekekből úgy igyekeztek embert faragni a szüleik, hogy szó szerint beléjük verték a fontos tanításokat. Még néhány évtizeddel ezelőtt is gyakran került elő a nadrágszíj vagy a fakanál, mint fenyítő eszköz, s bár az atyai pofon mára sem halt ki egészen, szerencsére elmondható, hogy a gyerekverés mostanra kiment a divatból, a progresszív nevelési elvekből eltűnt a fizikai bántalmazás minden formája. Ma ott tartunk, hogy még csak kiabálni sem „illik” rosszcsont gyerkőcünkkel, sőt, leszidás helyett törekedjünk a pozitív megerősítésre, a büntetésnek pedig a legenyhébb formáját is kerüljük. Ha a múlt és a jelen tendenciáit végleteknek tekintjük, hol lehet az arany középút?

Büntessünk vagy ne?

Mielőtt a gyerekverésre rátérnék, kezdjük azzal az alapvető kérdéssel, hogy egyáltalán szabad-e, kell-e büntetni a gyereket? Nevelési elvek alkalmazása előtt mindig azt érdemes szem előtt tartanunk, milyen felnőttkort szánunk gyermekünknek. Hiszen nem vitás, hogy amit gyerekkorban tapasztalunk, azt várjuk el a felnőttek világában is. Kétlem, hogy volna olyan ember, aki sem óvodában, sem iskolában ne tett volna olykor rossz fát a tűzre. Evidenciaként tekinthetjük tehát, hogy

időnként minden gyerek rosszalkodik, helytelenül cselekszik.

Kicsúfolja a másikat, elveszi a játékát, verekszik, hazudik, összetör, tönkretesz tárgyakat, nem végzi el a kötelességeit, felesel a szüleivel, csúnyán beszél, esetleg gyújtogat, betöri a szomszéd ablakát a labdájával vagy más módon tesz kárt valaki tulajdonában.

Az életben vannak szabályok, amelyeket be kell tartanunk. Lehet vitázni számos törvény észszerűségén, az viszont tagadhatatlan, hogy törvények nélkül anarchiában élnénk – már amíg bele nem pusztulna társadalmunk. Ha egy állampolgár nem tartja be a rá vonatkozó törvényeket, akkor értelemszerűen büntetéssel szembesül.

Ha nem bűnözői életre akarjuk nevelni a gyerekeinket, akkor fontos megtanítanunk nekik, hogy a szabályok áthágásának következményei vannak.

 

Magyarul: ha rosszat teszel, meg fognak büntetni.

A cégvezetők többsége előszeretettel alkalmazza azt – az egyébként eredményes – elvet, amely szerint a jó teljesítményt jutalmazni, a rosszat pedig büntetni kell. Témánk szempontjából most az utóbbi a fontos. Ha egy dolgozó nem tartja be munkahelye szabályait vagy – akár szándékosan, akár véletlenül – kárt okoz, akkor a főnöke meg fogja őt büntetni. Levon a fizetéséből, megtagad egy juttatást vagy elbocsátja a renitens dolgozót.

Ezernyi példát lehetne felhozni arra, hogy a szabályok be nem tartása ilyen-olyan módon büntetést von maga után. A hazug embertől elfordulnak a barátai, az erőszakos férfit elhagyja a párja, a tolvajt és a csalót elítélik, a károkozót kártérítésre kötelezik és így tovább. Érdemes ezt megtanítani a gyereknek? Persze, hiszen boldog felnőttkort kívánunk neki. Miből tanul legjobban a gyerek? A saját tapasztalataiból. Kell-e akkor büntetni őt, ha rosszat tesz? Természetesen igen. Viszont nem mindegy, hogyan!

Hogyan szankcionáljunk?

A büntetés fajtáját és mértékét mindig a gyerek természetéhez, temperamentumához, testi-lelki adottságaihoz, valamint az elkövetett „bűn” súlyosságához kell igazítani.

 

Jelenet a "VINI - Bocsánat, nem akartam rosszat" mesekönyvből

 

Vannak olyan rendkívül érzékeny gyerekek, akiket egy enyhébb kiabálás, akár egy mérges arckifejezés is borzasztóan megvisel. Apa tízszer rászól, hogy ne labdázzon a lakásban, végül mégis összetörik a kedvenc váza, mire anya emelt hangon ráripakodik – „De hát sokszor elmondtuk, hogy ne focizz bent, most nézd meg, mit csináltál!” –, a gyerkőc pedig sírva fakad, lelkileg egészen összeomlik. A másik srác viszont nevetve felesel még akkor is, ha párszor erősen rácsap az anyukája, mert már totálisan kiborult attól, hogy hiába veszekszik egész nap vásott fiával, falra hányt borsó minden, amit mond neki.

Ahány gyerek, annyiféleképpen lehet rá hatni.

Egy biztos, mindenkinek van gyenge pontja, amit a szülőnek meg kell találnia.

Ha a gyerek számára a legnagyobb büntetés, hogy nem kaphatja meg valamelyik játékát vagy – főként kamaszkorban – elveszik tőle a telefonját, akkor a játék vagy telefon elvételével remekül lehet szankcionálni őt. Például egy tanuló sorra hordja haza az egyeseket, de nem azért, mert buta, hanem mert egész nap focizik, bringázik vagy – rosszabb esetben – videójátékozik. Jogos-e elvenni tőle a labdát, a bringát, a játékkonzolt? Persze hogy az! Ha a szülő szavakkal képtelen megértetni vele, miért lesz rossz az ő számára, ha megbukik vagy nem veszik fel oda, ahol szeretne továbbtanulni, akkor

drasztikusabb eszközhöz kell folyamodni.

Ha egy óvodás többszöri figyelmeztetés, hosszas magyarázás és leszidás ellenére ismét szöget akar dugni a konnektorba vagy kirándulás során hegyes faággal szurkál a testvére szeme felé, akkor rá szabad csapni a kezére? Igen, hiszen itt már maradandó, sőt életveszélyes csínytől kell elvennünk a kedvét, amit korábban szép szóval nem lehetett.

Vagy például megígérjük gyermekünknek, hogy ha jól viselkedik az iskolában, akkor hétvégén elvisszük moziba a kedvenc filmjére. Csemeténk pénteken egy igazgatói intővel jön haza, amiért egy kisebb gyereket bezárt a mosdóba, majd ellopta a tanár tollát. El fogjuk őt vinni ezek után moziba? Dehogy! Büntetés ez számára? Igen, hiszen a kedvenc filmjét mégsem nézheti meg, talán még sír is miatta és fogadkozik, hogy többé nem tesz rosszat. Ekkor nagyon fontos kitartanunk a saját ígéretünk mellett, ami úgy szólt, akkor megyünk hétvégén moziba, HA addig jól viselkedik. Könyöröghet, fogadkozhat bárhogy, ne vigyük el vasárnap a filmre!

Fontos a következetesség

Ugyanis ha a gyerek azt tapasztalja, hogy egy beígért szankció nem lép életbe csíny esetén – mert szülei végül úgyis ellágyulnak –, akkor semmi sem fogja őt meggátolni az újabb vétek elkövetésében. Amennyiben viszont következetesen kitartunk a büntetés mellett, akkor elérhetjük a kívánt pozitív hatást.

 

Jelenet a "Manfréd és Anton világa" gyerekregényből

 

Konklúzió

Elmondhatjuk tehát, hogy a gyereket lehet és – adott esetben – kell is büntetni. A büntetés módja és mértéke nagyon egyén-, illetve szituációfüggő. A következetesség, saját szavunk betartása kiemelten fontos. A gyereknevelésben szükség van a szabályokra – ez egy külön téma – és a szabályok betartatására, valamint arra, hogy megtanítsuk utódainkat, mi a jó és mi a rossz, mit szabad és mit tilos megtennie. Mielőtt büntetünk, biztosnak kell lennünk abban, hogy gyermekünk pontosan megértette, mi és miért nem kívánatos, valamint milyen következménye lehet annak, ha helytelenül cselekszik. Én nem vagyok a fizikai bántalmazás híve, szerintem arra csak nagyon ritkán, kivételesen indokolt esetben lehet szükség - például életveszélyes szituáció megelőzése céljából, ha semmi más nem vezet eredményre. A fizikai fölénnyel való visszaélés általában a nevelési kudarc elismerését jelenti, ráadásul szinte mindig nagyobb kárt okoz, mint hasznot.

Végezetül muszáj kiemelni, hogy

a büntetés mellett a jutalmazásnak is óriási szerepe van

– sőt, ez a jelentősebb és általában hatékonyabb módja a jóra nevelésnek. Ezt a témát egy külön bejegyzésben járom körül.

── ⋆⋅☆⋅📚⋅☆⋅⋆ ──

KAPCSOLÓDÓ KÖNYVEK

Téti István könyveinek jellemzője, hogy a szórakoztatás mellett klasszikus értékeket közvetítenek a modern ifjúságnak úgy, hogy azok valóban jellemük részévé váljanak. Az alábbi kötetek - sok más hasznos dolog mellett - segítséget nyújtanak

a büntetések és jutalmazások eredményes alkalmazásában.