„Gyerekkorom óta különös kötelék fűz Afrikához, ennek a gyönyörű és vad földrésznek szeretete több művemet is áthatja – a negyedik Manfréd Anton könyvtől kezdve a Kipp mesetrilógián és a Darwin Wells ifjúsági kalandregényeken át egészen az Árnyékos utakon novelláskötetig. Ezért az első gondolatom az volt, hogy valamilyen Afrikával kapcsolatos nevet viseljen a kiadónk, ugyanakkor európai hangzású, egyszerű, könnyen megjegyezhető legyen. Némi gondolkodás után eszembe jutott Erasmus Jacobs története:

A tizenötéves búr fiú 1867-ben az Oranje folyó partján sétált, az észak-fokföldi Hoptown közelében, apja bérelt farmján. Kietlen vidék volt, a kis családi gazdaságok vályogházai egymástól távol helyezkedtek el, a vörös homokos talajt gyér, sárga fű borította, néhány alacsony cserje tüskés ága meredezett mozdulatlanul a fakó, felhőtlen égbolt felé, melyen fehéren izzott a forróságot árasztó napkorong. Erasmus a folyó hordalékában megcsillanni látott valamit, lehajolt, s kezébe vette az áttetsző követ. Bár abban a pillanatban nem tulajdonított neki nagy jelentőséget – csupán zsebre vágta, majd folyttata lézengését –, a kő, ami a zsebében lapult, nem más, mint a világ talán leghíresebb gyémántja: az Eureka.

Miután elterjedt a kő híre, néhány szerencsevadász érkezett a helyszínre, majd vállalkozók, szervezett brigádok; mindenki gyémántot keresett. 800 parcellára osztották a Colesberg-kopje nevű kis dombocskát, amelyen hamarosan több ezer férfi dolgozott egymással őrült versenyben. Bádogviskók létesültek a domb köré, ami hamarosan eltűnt, helyét egyre mélyülő és terebélyesedő gödör vette át, gépek érkeztek Angliából, létrejött a világ legnagyobb gyémántbányája, a város nőtt és fejlődött, míg a kontinens egyik legjelentősebb régiójának központjává vált. Azon a helyen, ahol Erasmus megtalálta a napfényben szikrázó követ, ma egy hatalmas bányakráter található, körülötte modern, a korát sok mindenben megelőző város. Innen származik a híres mágnás, Cecil Rhodes vagyona, és itt gyökerezik a De Beers gyémántbirodalom. E mesés kincseket rejtő települést kezdetben New Rush-nak nevezték (utalva a hirtelen fellobbanó gyémántlázra), és megkezdődött érte a harc: Fokföld, Transvaal, a búrok vezette Oranje Szabadállam és Griqua egyaránt magának követelte. Végül utóbbi nyert, New Rush-t Nyugat Griquaföldnek kiáltották ki.

Nem sokkal később gyarmati biztosok érkeztek, hogy ellássák a rendfenntartás szerepét, majd az egész területet brit koronagyarmattá nyilvánították. 1873 januárjában kellett volna megérkeznie az új kormányzónak, ám hónapokig semmi sem történt. A késedelem oka Londonban volt, ahol a gyarmatügyi miniszter ragaszkodott hozzá, hogy előbb kapjon rendes nevet a település, mielőtt a birodalom részévé válik. Őlordságának nem tetszett sem a „közönséges” New Rush név, sem a „kimondhatatlan és lebetűzhetetlen” Vooruitzigt, amit a hollandok javasoltak. E bizonyos lord, a gyarmatügyi miniszter szó szerint hónapokig bojkottálta a képviseleti kormányzat számára megígért új alkotmány és rendelkezések bevezetését, mert számára semmilyen név nem felelt meg. A leendő kormányzó átadta az ügyet a titkárának, egy bizonyos J.B. Currey-nek. Ez a tapasztalt diplomata biztosra vette, hogy őlordságának sikerülne kimondania és lebetűznie az új választókerület nevét, ha róla neveznék el. Nos, a gyarmatügyi miniszter Lord Kimberley volt, a mára világhírűvé vált város így kapta végül róla a nevét.