2025.03.02.
Mire tanítsuk a gyereket az erőszakkal kapcsolatban? Szabad-e verekedni? Elkezdeni nem, csak visszaütni? Ha megtámadják, fusson el, ha másokat bántanak, ne nézzen oda? Vagy épp ellenkezőleg: lépjen fel keményen, amennyiben szavakkal nem tudja érvényesíteni az akaratát?
Kezdjük azzal, hogy ez a bejegyzés elsősorban fiús szülőknek szól. Ennek több oka is van, a legfontosabb talán az, hogy a verekedés általában a fiúkra jellemző. Korosztály szempontjából pedig nagyobb óvodásokra és kisiskolásokra alkalmazhatók leginkább az itt megfogalmazott elvek.
Mindenkit ér támadás
Teljesen mindegy, saját gyerekünket hogyan neveljük, vagy milyen a jelleme, előbb-utóbb szinte biztosan találkozni fog atrocitással, legalábbis potenciálisan abban kicsúcsosodó konfliktusokkal mindenképpen. Lássuk be, a gyerekek tudnak kegyetlenek lenni egymással, olykor különféle gonoszságokat művelnek, gúnyolódnak, cukkolnak, hergelnek, megaláznak, lökdösődnek és bizony ütnek, rúgnak, karmolnak, ha elfajul az ügy.
Ökölszabályok
Összefoglalom azon alapszabályokat, amelyeket én kicsi koruktól fogva tanítok a saját fiaimnak:
1. „Mindig igyekezz elkerülni a verekedést!”
Az elsődleges annak tudatosítása, sőt sulykolása, hogy lehetőleg kerüljük az erőszakot. Ha a gyerek vitába keveredik, akkor próbálja meg verekedés nélkül rendezni. Ne üssön és ne provokálja ki, hogy őt megüssék. Győzze meg ellenlábasát szavakkal, vagy hagyja rá a dolgot, alkalmazza az „okos enged, szamár szenved” elvet, keressen más pajtást, akivel egy hullámhosszon vannak, kerülje az erőszakos gyerekek társaságát. Mindig az lebegjen előtte, hogy
a nézeteltéréseket verekedés nélkül kell megoldani.
Van ehhez egy kiváló eszköze, amit eredményesebben használhat az öklénél:
2. „A kommunikáció a leghatékonyabb fegyvered.”
Tanítsuk meg a gyereket érvelni, hatni másokra a szavak erejével. Ha látja, hogy osztálytársa mérges rá, kérdezze meg, mi a problémája. Ne szégyelljen bocsánatot kérni, amennyiben ő bántotta meg, vizsgálja meg a másik nézőpontját, tisztázzon félreértéseket. Az is előfordul, hogy van egy harmadik, rejtett résztvevő a konfliktus mögött, aki felbujtotta az egyiket a másik ellen, akár hazugsággal, vagy féltékenységből hergelte valamelyik felet. Bizony, a gyerekek között
gyakran akad egy uszító, aki csendesen mosolyog, miközben folyik – miatta – az értelmetlen harc.
Gyermekünknek meg kell próbálnia ezt is kideríteni. Ha nincs semmi észszerű oka annak, hogy valaki ellenséges vele, akkor érdemes megkérdezni tőle: „Mondott-e valaki bármi rosszat rólam?” Tehát szükség szerint kérdésekkel ki kell nyomozni az ellenségesség okát, majd józan párbeszéddel, akár kompromisszumok árán békét kell teremteni. (Nem megalázkodásról beszélek, csupán arról, hogy ha a másik félnek jogos sérelmei vannak, akkor bizony nekünk is engedni kell az igazságosság jegyében.)
A kommunikáció fejlesztésének talán leghatékonyabb eszköze a rendszeres olvasás.
Nem elég, ha óvodáskorban mesét olvasunk a gyereknek, azt is el kell érnünk, hogy iskolásként ő maga örömmel merüljön el a könyvek világában. Erről majd külön bejegyzésben írok.
3. „Ha nincs más választásod, védd meg magad!”
Vannak azonban olyan helyzetek, amikor nem segít a legjobb kommunikáció sem, nem lehet elkerülni a tettlegességet, mert a másik ráront az ártatlanra, fizikailag megtámadja. Ilyen esetben az áldozatnak muszáj megvédenie magát. Persze lehet azt tanítani a gyereknek, hogy inkább fusson el, meneküljön vagy tűrje a verést. Én sosem javasolnám ezt a fiaimnak. Ehelyett arra tanítom őket, álljanak ki magukért, védekezzenek és üssenek vissza. Lehetőleg nagyobbat, erősebbet, mint amit ők kaptak, hogy a támadó leálljon. Bárki bármit is mond,
az erőszakot többnyire csak erővel lehet megállítani, meghátrálással nem.
Hiába fut el, kinevetik, és legközelebb újra megtámadják. Lehet szólni a tanárnak, aki egyszer-egyszer közbe léphet, de ebben az esetben az erőszakos gyerek árulkodónak fogja őt nevezni, még dühösebb lesz rá és előbb-utóbb úgyis elkapja.
Ha viszont a megtámadott hatékonyan visszavág, akkor az első alkalommal csírájában elfojthatja a további atrocitást, elveheti a kedvét az erőszakoskodó gyereknek a további bántalmazástól. Jobb, ha a mi gyerekünkről az a hír járja az osztályban, hogy vele nem célszerű kötözködni. Legyen békés, igazságos, kerülje a balhékat, sose üssön elsőként, ne is provokáljon, ám ha mindezek ellenére megtámadják, lépjen fel keményen!
(Lehet ez alól kivétel, erre még kitérek.)
Jelenet a "Manfréd és Anton világa" gyerekregényből
4. „Védd meg a testvéredet, a barátodat és a gyengéket!”
Mivel két fiam van, természetesen arra tanítom őket, hogy ne csak magukat, hanem a testvérüket is védjék meg, álljanak mellé a bajban, a harcban. Ugyanez kiterjeszthető a barátokra és azokra a gyengébb fizikumú osztálytársakra, akiket szívesen néznek bokszzsáknak az erőszakoskodók. A becsület megkívánja, hogy mindig álljunk ki az igazságért, ne hagyjuk elnyomni az ártatlanokat, amennyiben tehetünk ellene.
5. „Soha ne te kezdd el a harcot, de mindig te fejezd be!”
Ez tulajdonképpen egy összefoglalója a fent írtaknak, amit fontos elvnek tartok. Ne kezdeményezze a gyerek a verekedést, amennyiben viszont belekényszerítik a harcba, akkor igyekezzen abból győztesen kikerülni.
6. „Nagyon figyelj, hogy ne okozz maradandó sérülést!”
Az odáig rendben van, hogy ha megütnek, üss vissza, de hogyan és főleg hogyan ne? Hadd fogalmazzak fiús apásan: „Ne nyomd ki a szemét, ne fojtogasd és ne rúgd tökön!” Ezek a legfontosabb szabályok, de persze az is előnyös, ha még az orra sem törik el az erőszakoskodó gyereknek. Továbbá tilos lépcsőről, mászókáról vagy bármilyen magaslatról lelökni, valamint olyan helyen elgáncsolni, ahol betörheti esés közben a fejét. Az összes felsorolt szabály közül ez a legfontosabb:
vigyázz az ellenfeledre,
mert hiába kezdte ő a verekedést, ha te védekezésből veszélyes, ne adj' isten maradandó sérülést okozol neki, akkor te leszel a hibás. Inkább győzzön ő, mint te győzz úgy, hogy komoly sérülést szenved a támadód.
7. „Lányt soha ne üss meg!”
Egy lány is lehet nagyon undok, kötözködő, arrogáns, csúfolhatja az ember fiát, még meg is tépheti a haját vagy belerúghat. Ám bármilyen elvetemült legyen is a lány, egyet sosem tehet meg a fiú: hogy fizikailag bántalmazza őt. A lányok támadásainak, sértegetéseinek, illetve bármilyen gonoszságuknak kezelésére más szabályok vonatkoznak, ami nem témája ennek az írásnak. Egy biztos, az a fiú, aki megüt, megrúg egy lányt (bármilyen módon fizikailag bántalmazza), az sosem hősies, soha nem indokolt.
Meg kell tanítani a fiúknak, hogy aki lányt ver, az gyáva, alávaló ember.
Ezt muszáj gyerekkorukban alaposan beléjük nevelni.
Jelenet a "VINI - Valamit még el kell mondanom" mesekönyvből
8. „Bármibe keveredtél, mindig mondd el otthon!”
Akár az oviban, akár a suliban részesévé válik a gyerek egy verekedésnek, fontos, hogy odahaza elmesélje a szüleinek, méghozzá a lehető legpontosabban, teljesen őszintén. Lehet, hogy a szülőt behívják, az is előfordulhat, hogy gyerekét ok nélkül hibáztatják. Természetes, hogy apa és anya ilyenkor igyekszik megvédeni szeme fényét, ám ehhez elengedhetetlen tisztában lenniük a történtekkel. A gyereknek tudnia kell, hogy bármilyen bajba keveredett, szülei csak akkor tudnak segíteni neki, ha ismerik a szituáció minden részletét – az előzményeket és a pontos cselekménysort.
Kivételek
Ezek volnának az alapvető szabályok a verekedéssel kapcsolatban, ám – mint fentebb említettem – előfordulhatnak kivételek. Amikor egy fiú túlságosan gyenge, erőtlen ahhoz, hogy akár egy fikarcnyi esélye is legyen megvédeni magát, akkor nem feltétlenül előnyös őt arra bíztatni, hogy üssön vissza, amikor megtámadják. Óvodában és általános iskola alsó tagozatában óriási fizikai különbségek lehetnek még az egykorú gyerekek között is. Ha egy fizikailag (még) kevésbé fejlett srác belerúg a rátámadó, két fejjel magasabb, kétszer akkora súlyú, ráadásul erőszakos ellenfelébe, annak súlyos következménye lehet, a kisebb fél akár jelentős sérülést is szenvedhet. Ilyen esetekben
néha elengedhetetlen a szülői beavatkozás.
A túlzott féltés sem jó
Ugyanakkor, miként kitértem erre a Burokgyerekek című írásomban, nem szabad gyerekünket túlzottan óvni, félteni sem, ha erős, önmagáért kiállni képes felnőttet szeretnénk nevelni belőle.
Időnként hagyni kell a gyerekeknek, hogy megvívják saját harcaikat,
meg kell tanulniuk kiállni magukért, a szeretteikért és a rászorulókért. Olyan világban élünk – és belegondolva a történelembe, mindig is olyan világban éltünk –, amelyben egy férfinak képesnek kell lennie megvédeni magát, vagy szükség esetén másokat (például később a saját családját). A fiúk időnként bunyóznak, etekintetben nem változott sokat az emberiség az elmúlt évezredekben.
A sport segít
A sport – minden egyéb haszna mellett – ebben is segíthet. Országszerte szinte mindenhol van lehetőség gyerekek számára valamilyen küzdősportra, legyen az dzsúdó, boksz, karate vagy bármi más. Ugyanakkor nem feltétlenül van erre szükség, hiszen gyakorlatilag bármilyen sportág fejleszti az izomzatot, az erőnlétet és az önbizalmat. Ne feledjük, hogy gyakran a magabiztosság, a határozott kiállás is elég ahhoz, hogy egy gyereket ne merjenek megtámadni az erőszakos osztálytársak.
Jelenet az "Anton és barátai" mesekönyvből
A gyerekkori sportolás olyan fontos – mindemellett annyiféleképpen tudják elrontani a szülők –, hogy ennek egy külön bejegyzést fogok szentelni. Most csak annyit szeretnék hangsúlyozni, hogy az önvédelem, sőt akár az atrocitások elkerülése szempontjából is kiemelet szerepe lehet a rendszeres testmozgásnak.
── ⋆⋅☆⋅📚⋅☆⋅⋆ ──
KAPCSOLÓDÓ KÖNYVEK
Téti István könyveinek jellemzője, hogy a szórakoztatás mellett klasszikus értékeket közvetítenek a modern ifjúságnak úgy, hogy azok valóban jellemük részévé váljanak. Az alábbi kötetek - sok más hasznos dolog mellett - segítséget nyújtanak a gyerekeknek abban,
