Új szövetségesek

     – Nem sanyargathatod szegény állatokat – győzködte az apukáját Kipp. – Nekik nem jó móka előadni a mutatványokat, amiket tanítasz nekik. A szavannán a helyük, csak ott élhetnek boldogan.

     – Nézd, fiam – csóválta a fejét Kipp édesapja –, ez nem ilyen egyszerű. Nekem ez a munkám, ezzel keresem a család betevőjét. Milton úr pedig amúgy sem engedné szabadon az állatokat, ebben biztos lehetsz.

– De ha te megmondanád neki – ellenkezett Kipp –, hogy nem leszel többé idomár, akkor…

– Akkor felvenne valaki mást helyettem – vágott közbe az apja. – Én pedig munka nélkül maradnék. Szóval fejezzük be a vitát. Amíg van cirkusz, addig én vagyok az állatidomár.

A nagy szökés

     A nagy épület hátuljánál letámasztották biciklijüket, Filkó kutya pedig – aki futva jött velük – lihegve állt meg mellettük. Kisvártatva megjelent Nau.

     – Kipp! – kiáltotta a macska. – Biztos nem fog semmi butaságot csinálni az a bolhafészek? – mutatott Nau Filkóra.

     – Még hogy bolhafészek! – méltatlankodott Filkó. – Majd adok én neked, te doromboló, tejlefetyelő szőrmók!

     – Hagyjátok abba! – szólt rájuk Lulu. – Mostantól egy csapat vagyunk. Mindenkinek fontos feladata van, és össze kell dolgoznunk. Értitek?

     – Igen – felelte kelletlenül Filkó és Nau. – Megértettük.

     – Nau, menj az őrbódéhoz – utasította Kipp a cicát. – Meg kell szerezned a kulcsokat, méghozzá…

     – Tudom – vágott közbe Nau –: feltűnés nélkül.

A király haragja

     Marló és Dakari elrejtőztek az út menti növényzetben, onnan leskelődtek. A motorzúgás egyre erősödött, mígnem felbukkant a teherautó. Amikor elhajtott előttük, Marlóék meghallották a platón fogva tartott Oringó és Ada hangját.

     – Segítség! Elrabolnak minket!

     Mire észbe kaptak, a teherkocsi már továbbrobogott, majd eltűnt a következő kanyarban.

     – Hallottad, Dakari? – kérdezte kétségbeesve Marló. – Valaki segítségért kiáltott. Mintha Oringót és Adát hallottam volna.

     – Én is hallottam – erősítette meg Dakari. – Oringót és Adát elrabolták az emberek!

     – Most mitévők legyünk, Dakari?

     – Azonnal értesítenünk kell Oba királyt – felelte a gepárdherceg.

     Marló és Dakari rohanni kezdett, ám a kis szurikáta hamar lemaradt.

     – Gyere már, Marló! – noszogatta őt Dakari. – Mielőbb tudatnunk kell Oba királlyal a hírt.

     – Menj csak előre, Dakari – lihegte a kalapos szurikáta. – Majd utolérlek.

     Dakari elvágtatott, Marló persze nem érte be őt. Hogyan is lehetne lépést tartani a szavanna leggyorsabb futóbajnokával?

Fogságban

     Kipp és Lulu elbúcsúztak Gabra varázslótól, majd Tuma, Tüsi és Melák társaságában elindultak a közeledő állathadsereg elé. Szélsebesen tekertek biciklijükkel, szegény kis barátaik alig tudták tartani velük a tempót.

     – Odanézzetek! – állította meg Kipp a kerékpárját, amikor egy dombtetőre értek.

     Messze előttük, lent a völgyben hatalmas porfelhő szállt a magasba. Állatok százai verték fel lábukkal a szavanna homokját, amint Oba vezetésével meneteltek.

     – Oba király serege – tátotta el a száját Lulu. – Sosem láttam még ennyi állatot együtt vonulni.

     – Ha ez a sereg lerohanja a városunkat – állapította meg Kipp –, akkor tényleg minden embernek menekülnie kell.

A polgármester

     – Mi a helyzet, kis gazdám? – kérdezte a kutyus. – Miért hívtál?

     – Mert apa nem hiszi el, hogy tudok beszélni az állatokkal. Most bebizonyítjuk neki.

     Hendrik bácsi persze egy mukkot sem értett Kipp és Filkó társalgásából, ő csak annyit hallott, hogy a fia kiválóan utánozza a kutyaugatást.

     – Ez nem bizonyíték, Kipp – csóválta a fejét Hendrik bácsi. – Én is tudok ugatni, ha akarok, attól még sem a kutya nem fog megérteni engem, sem én őt.

     – Akkor mondj valamit, amit Filkónak meg kell csinálnia – javasolta Kipp. – Én pedig lefordítom neki.

     – Ám legyen – egyezett bele Hendrik bácsi. – Mondd meg a kutyának, hogy hozza ide az újságot. A konyhában van, az asztalon.

     Kipp elmondta Filkónak, mit szeretne az apukája, mire a kutyus berohant a házba. Kisvártatva visszatért, és… csodák csodája: az újság ott volt a fogai között! Kipp apukája úgy megdöbbent, hogy még a szája is tátva maradt.

     – De hiszen ez lehetetlen – motyogta értetlenül.

     – A saját szemével látta, Hendrik bácsi – mosolygott rá Lulu. – Akkor hogyan volna lehetetlen?

Lejárt az idő

     Ekkor szokatlan lárma szűrődött be a házba. Kipp az ablakhoz lépett, és kinézett.

     – Jaj ne! – kiáltotta kétségbeesetten. – Elkéstünk. Oba serege lerohanja a várost!

    A többiek is az ablakhoz siettek, azon keresztül látták odakint a felfordulást. Zebrák, antilopok, elefántok, bölények, gepárdok, oroszlánok és mindenféle más állatok egész serege tódult be az utcára. Az emberek jajveszékelve menekültek előlük, a struccok kukákat borogattak fel, az egyik elefánt épp egy villanypóznát tépett ki ormányával. Hatalmas volt odakint a zűrzavar.

     – Meg kell őket állítanunk! – kiáltotta Kipp, ezzel rohant is ki a házból Luluval a nyomában.

     – Vissza, kislányom! – kiabált utánuk Milton úr. – Ez nem játék, az állatsereg eltiporhat titeket!

     Ám sem Lulu, sem Kipp nem figyelt rá. Amint kiértek az utcára, megpillantották Obát a sereg élén.

     – Oba! – üvöltötte Kipp, amilyen hangosan csak bírta, hogy túlkiabálja a hangzavart. – Oba király, figyelj rám egy percre!

     – Eleget vártunk, emberkölyök – förmedt rá Oba. – Álljatok félre, különben veszélybe kerültök. Az embereknek el kell tűnniük erről a földről, a város mostantól a miénk!

     – Még nem ment le a nap, Oba király! – ellenkezett Kipp. – Azt ígérted, napnyugtáig kapunk haladékot. Hát tartsd be a szavadat, ahogy egy királyhoz illik!

     Oba intett az állatoknak, hogy álljanak meg.

     – Néhány perc van hátra – mutatott Oba a horizont felé, ami mögött már szinte teljesen eltűnt a vöröslő napkorong. – Ugyan, mi fog megváltozni ilyen rövid idő alatt? Az emberek nem változnak, Kipp.

     – De igenis meg tud változni az ember – ellenkezett Lulu. – Korábban engem sem érdekelt az állatok sorsa. De Gabra varázslata segített abban, hogy megismerjelek titeket, és megváltozzon a gondolkodásom. Minden ember tudd jobb lenni, ha igazán akar.

Új kezdet

     Míg a szüleik kicsomagoltak, Tom és a húga, Ella kimentek sétálni a parkba. Egy közeli fa tövében megpillantottak két gyereket. A fiúnak szőke haja volt, a lánynak barna, két copfba kötve. Egy szurikátával, egy tarajos süllel és egy orrszarvúbébivel beszélgettek. Úgy ám, Tom és Ella a saját szemével látta, hogy a két gyerek az állatokkal társalog. Rögtön tudták, kik ők.

     – Odanézz, Ella! – suttogta áhítattal Tom. – Az ott a híres Kipp és Lulu, akik beszélnek az állatok nyelvén!

     – Ó, igen – bólogatott Ella. – Sokat hallottam már róluk. Ők teremtettek békét az emberek és az állatok között.

Rendeld meg a könyvet most, és 1-2 munkanap múlva már olvashatod!