Az eltévedt flamingó

 

     Zizi, a flamingókislány dalolászva sétálgatott a folyó menti nádasban. Apró, színes kavicsokat gyűjtött, amikből majd nyakláncot készít magának.

     – Ott egy szép kék! – kiáltott fel lelkesen. – Amott meg egy gyönyörű sárga!

     Egyik kavicstól a másikig szaladva észre sem vette, mennyire eltávolodik a folyótól. Már a nádason túli ligetben járt, amikor észrevett egy tarka lepkét.

     – Szervusz, pillangó! – köszönt vidáman Zizi.

     A lepke azonban rá se hederített, továbbröppent.

     – Hé, várj meg! – kiabálta a kisflamingó. – Játsszunk együtt!

     Sokáig kergette a pillangót, míg az végül eltűnt az ezernyi színben pompázó virágok között.

     – Akkor menj, te undok lepke! Nem is akarok játszani veled.

     Zizinek megkordult a gyomra.

     – Ajaj, már biztosan mindjárt kész az ebéd – jutott eszébe. – Anyu vár a finom ráklevessel, nyami-nyami. Jobb, ha most hazamegyek.

Ezzel már indult is volna, ám rájött, hogy fogalma sincs, merre van a haza.

     – Honnan is jöttem? – morfondírozott Zizi. – Talán arról? Vagy inkább onnan?

     Végül elindult valamerre, de bár ne tette volna! Annyira elmerült a nagy kavicsgyűjtögetésben és lepkehajkurászásban, hogy nem is figyelte, merre viszi a lába. Amikor felnézett, egyáltalán nem volt ismerős a környék, és pechjére éppen a rossz irányba indult, egyre távolodva az otthonától.

 

Híd a Zöld-folyón

 

     Kipp rálépett a korlát nélküli, keskeny hídra, és bizonytalan léptekkel elindult a távoli túlpart felé. Lulu követte, majd Tüsi és Melák következett.

     – Na még mit nem! – méltatlankodott Tuma. – Biztos, hogy nem én leszek az utolsó!

     Ezzel már szaladt is előre, futtában kerülgetve az előtte haladókat. Ám a híd túl keskeny volt, Tuma pedig túlságosan óvatlan. Amikor épp Kippet akarta megelőzni, egyik lába lecsúszott a korhadt deszkáról. Tuma elveszítette az egyensúlyát… és lezuhant. Alatta egy krokodil hatalmasra nyitotta hegyes fogakkal teli száját, amibe a kis szurikáta mindjárt belepottyan.

     Kipp az utolsó pillanatban kapta el Tuma mancsát.

     – Kapaszkodj, Tuma!

     – Jaaajj! Jaaajj nekem! Tarts erősen, Kipp! Nem akarok ennek a rusnya dögnek a vacsorája lenni! – sivalkodott Tuma, miközben ott himbálózott a krokodil hatalmas állkapcsa felett.

 

 

Gepárdok földje

 

     Minden erejüket beleadva rohantak a sziklák felé, ám a távolság folyamatosan csökkent köztük és üldözőik között. Mikor Lulu hátrafordult, tisztán látta a gepárdok rémisztő fejét. Szájuk nyitva volt, ahogy elképesztő sebességgel, lihegve száguldottak, már hegyes fogaikat is ki tudta venni. Az egyik kivált a bolyból, és még nagyobb sebességre kapcsolva szinte repült a levegőben.

     Kipp elérte a dombot, a meredek szikla azonban megmászhatatlan kőfalként magasodott föléjük.

     – Itt nem tudunk feljutni! – kiáltotta elkeseredetten, miközben továbbrohant a vonulat mentén.

     A sziklafal ívesen kanyarodott, Kipp követte az oldala mellett kitaposott ösvényt. Kisvártatva a csapás beszűkült, bal oldalon meredeken lejteni kezdett a talaj, kicsivel odébb pedig már mély szakadék tátongott mellettük, míg másik oldalukon továbbra is a megmászhatatlan sziklafal magasodott. A szerpentin viszonylag széles volt, ám sem jobbra, sem balra nem tudtak kitérni, csak a hegyoldalban kanyargó utat követhették.

     A gepárdok már egészen közel értek hozzájuk, ott lihegtek a nyakukban, fenyegetően morogva. Kipp hallotta acsargásukat, és amikor ismét hátranézett, felkiáltott ijedtében. Az elöl száguldó gepárd csupán pár lépésre volt tőlük.

 

 

Cselszövés

 

     Kipp elképedve hallgatta az Oba király elleni összeesküvés tervét. Aztán Tumához mászott négykézláb, hogy ne csapjon zajt.

     – Tuma! Tuma, ébredj! – suttogta a hortyogva szundító szurikáta fülébe.

     – Mi? Mi van? Mi történt? – ugrott fel Tuma, ide-oda forgatva a fejét.

     – Csss! – tette Kipp a szája elé a mutatóujját. – Maradj csendben, mert meghallják az őrök. Van egy fontos küldetésed.

     – Miféle küldetésem? – kérdezte Tuma, most már sokkal halkabban.

     Kipp elmesélte neki, miről beszéltek a barlang előtt őrködő gepárdok. Tuma elszörnyedve hallgatta.

     – Most ki kell osonnod innen – mondta neki Kipp –, és meg kell keresned Dakarit.

     – Dakarit?! – hüledezett Tuma. – De hát ő bosszút akar állni rajtunk. Ha meglát, tuti felfal!

     – Bátornak kell lenned, Tuma, és leleményesnek – biztatta őt Kipp. – Te nagyon jól tudsz beszélni, biztosan meg tudod győzni Dakarit, hogy segítsen nekünk.

     – Pontosan hogyan kellene segítenie? – tudakolta Tuma.

     Kipp elsuttogta tervét a szurikátának, aki közben bólogatott, hümmögött, néha tágra nyílt a szeme meglepetésében, máskor cinkosan mosolygott.

     – Huh, ez elég meredek terv – összegezte végül Tuma a hallottakat. – Gondolod, sikerülhet?

     – Remélem, igen – felelte Kipp. – Először is meg kell győznöd Dakarit, hogy segítsen. Rajtad a világ szeme, Tuma.

 

 

Harc a királyságért

 

     Kabaka a király elé vezette őket.

     – Nézd, apa! Kipp és Lulu visszatért. Fontos hírük van számodra.

     – No lám! – lepődött meg Oba király. – A két kis beszélő embervakarcs. Mi szél hozott újra ide titeket?

     – Veszélyben a birodalmad, Oba király – kezdett bele Kipp. – Dalmar herceg szövetkezett Fekete Szarvval, a bivalyherceggel. Holdtöltekor egyesítik seregeiket a nagy vízesésnél, hogy megtámadjanak téged. Dalmar akar a király lenni.

     – Dalmar – morogta Oba. – Sosem bíztam igazán abban a fondorlatos macskában. – Aztán Dakarira nézett. – Hát te ki vagy, gepárd? Talán Dalmar küldött kémkedni?!

     – Nem, Oba király – kelt gyorsan Dakari védelmére Kipp. – Ő itt Dakari, a leggyorsabb gepárd. Ő segített nekünk megszökni Dalmar herceg fogságából.

     – Vagy úgy. – Oba még mindig gyanakvóan mustrálta Dakarit. – És miért árulnád el a saját főnöködet?

     – Nem engedelmeskedem egy becstelen uralkodó parancsainak – húzta ki magát Dakari. – Te jó király vagy, Oba, jobb, mint Dalmar lenne. Én továbbra is téged szolgállak, nem veszek részt az összeesküvésben.

     Obának tetszett Dakari becsületessége.

     – Jól van, fiam. Akkor állj mellém, és segíts legyőzni azt az álnok Dalmart.

 

 

Az elefántok bosszúja

 

     Újabb napok teltek el, Kipp, Lulu és állat barátaik rendületlenül vándoroltak a Végtelen szavannán. Sziklás hegygerincek, zöldben pompázó erdősávok és nagy, füves ligetek váltották egymást. A marulafák lombjai között majmok játszadoztak, a síkságokon zebra- és antilopcsordák legelésztek, a folyók mentén bivalyok meg vízilovak dagonyáztak, amott pedig hosszú nyakú zsiráf falatozott egy mimózafa leveleiből. A levegő ezernyi színes madár dalolászásától zengett, a nap vidáman sütött a felhőtlen égen. A távoli fennsíkon elefántokat vettek észre, amint hatalmas, imbolygó testükkel vonultak a kitaposott ösvényen.

     Miközben az ormányosokat nézték, Tüsi felfigyelt valamire a távoli völgy fái között.

     – Láttátok azt a csillanást? – mutatott az erdő felé.

     – Miféle csillanást? – meresztette a szemét Tuma. – Én nem látok semmit. Talán csak a szemed káprázott.

     – Most én is láttam! – kiáltott fel Lulu. – Valami megcsillant a fák között. Mintha egy tükör verte volna vissza a nap sugarait!

 

 

Emberek a láthatáron

 

     Hirtelen libbent a kunyhó ajtónyílását takaró függöny, és magas, tekintélyt parancsoló férfi lépett be rajta. Ugyanolyan sötét bőre volt, mint mindenkinek a faluban, ám a ruházata egészen más. Ő nem nadrágot és inget viselt, mint a többiek, hanem vörös lepel lógott a válláról egészen a földig. Kezében hosszú, görbe botot tartott, a fejét pedig három színes madártoll díszítette.

     – Köszöntelek benneteket! – szólalt meg mély, barátságos hangján.

     – Üdv neked is! – felelte Tuma, aztán döbbenten pattant fel. – Hé, hé, hé! Várjunk csak! Én értettem, amit mondtál? És válaszoltam rá? Egy emberrel beszélgetek?! Az lehetetlen!

     – Most akkor értesz engem, vagy sem? – mosolygott rá az idegen.

     – Értelek én, de ez akkor is lehetetlen! Tüsi, Melák, ti is felfogjátok, amit mond?

     – Én igen – felelte Tüsi meglepődve.

     – Én is – erősítette meg Melák.

     – Mi olyan különös ebben? – nézett rájuk a magas férfi. – Kippet és Lulut is értitek, nem igaz?

     Most aztán még jobban megdöbbentek.

     – Tudod a nevünket?! – szökkent talpra Kipp.

     – De hát ki vagy te? – meredt az idegenre Lulu is.

     – A nevem Gabra. De sokkal fontosabb kérdés, hogy kik vagytok ti.

 

Rendeld meg a könyvet most, és 1-2 munkanap múlva már olvashatod!